2014. augusztus 17., vasárnap

Rejtett szándék?

Levél Victor Ponta Miniszterelnök Úrnak

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

            Folyó év április 14.-én kéréssel fordultam Önhöz, amelyben a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című európai polgári kezdeményezés képviselőjeként kértem Románia beavatkozási kérelmének visszavonását az Európai Unió Bírósága előtti T-529/13 számú ügyben. Az Önök 2014. augusztus 1-én kelt levelükkel a kérésünket elutasították, azt állítva, hogy a beavatkozás célja „megelőzni az EU hatáskörének bírósági úton történő kibővítését, olyan területekre, amelyek a tagállamok szuverenitása alá tartoznak, mint például a nemzeti kisebbségek jogainak védelme.”
            Ezzel kapcsolatban leszögezzük:
1. Az említett kezdeményezés az Unió kohéziós politikájára vonatkozik, és nem a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogaira. Ebből a szempontból Románia beavatkozása az említett kezdeményezés hibás értelmezéséből indul ki, következésképp a beavatkozási kérelem indoklása irreleváns.
2.   Lehetetlen az EU „hatáskörének bírósági úton történő kibővítése.” Az EU hatáskörének bővítése csakis az Európai Unióról szóló szerződések módosításával történhet, amely meghaladja egy polgári kezdeményezés, de egy bírósági eljárás kereteit is, mivel az Európai Unió Bírósága nem módosíthatja az Európai Unióról szóló szerződéseket. Következésképp Románia beavatkozási kérelme fölösleges.
3. Áprilisi levelünkben rámutattunk arra, hogy a kezdeményezés célja az Unió kohéziós politikájának és működésének javítása, jótékony kihatással Európa kulturális sokszínűségének megőrzésére. A szóban forgó polgári kezdeményezés sikere minden tagállam, tehát Románia érdeke is. Ebből a szempontból ésszerű és hasznos lett volna, ha a román állam nem az alperes Bizottság, hanem a felperesek mellett avatkozik be. Az ezzel ellentétes megközelítés olyan rejtett szándékként értelmezhető, amely a romániai magyar közösség, de elsősorban Székelyföld többségi székely lakosságának az erőszakos asszimilációját célozza.      
4. Annak érdekében, hogy az RMDSZ-t a kormányon belül megtartsa, Ön Miniszterelnök úr nemrégiben tett egy ígéretet arra vonatkozólag, hogy Románia nem tesz le indoklást egy másik ügyben, amelynek tárgya szintén egy polgári kezdeményezés, amely viszont valóban a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozik. Ezt a lépést viszont a mi ügyünkben megtették már. Egy ilyen fokú következetlenség az Európai Bíróság előtt megkérdőjelezi a beavatkozó szavahihetőségét.   

Tisztelettel:
                                                                                   

                              Izsák Balázs
                                                                                            A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely 2014-08-14

A miniszterelnöki hivatal válasza    
Az eredeti levél szövege -Textul scrisorii originale


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése